A hit eredményei

Mi jön ki belőle valójában?

Istentisztelet ,, , Leichlingeni Evangélikus Szabadegyházközség

automatikusan lefordítva

Bevezetés

Két héttel ezelőtt a városi fesztiválon tartottuk az istentiszteletünket, és szokatlan bókot kaptunk.

Egy ismerősöm a Brückerfeld egyik bódéjából azt mondta a feleségemnek, hogy sokan itt a bódéknál észre sem vették, hogy ez egy istentisztelet. Sonja megkérdezte: "Ez már majdnem bók", mire a barátja így válaszolt: "Igen, mondhatni.

Valószínűleg azt hitték, hogy ez egy koncert vagy valami ilyesmi. Szórakoztató volt, a zene vidám volt, nyilvánvalóan nem így élik meg általában az istentiszteletet.

Úgy tűnt tehát, hogy a szertartásunk elég jól sikerült, és többen hallgatták, mint ahányan a színpad előtti székeken ültek.

De vajon "jó" volt-e a szolgáltatásunk, és hogyan dönti el, hogy jó volt-e?

Minden találkozó célja

Az 1Korinthus 14:26, NGÜ-ből fogom felolvasni, hogy mit mondanak ott az istentiszteletről:

Mi az eredménye mindennek a találkozóitok számára, testvéreim? Mindenki szabadon hozzájárulhat valamivel - egy énekkel, egy tanítással vagy egy üzenettel, amelyet Isten kinyilatkoztatott neki, vagy egy imával az Isten által adott nyelven, vagy annak érthető szavakkal való tolmácsolásával. De mindenkinek azon kell aggódnia, hogy mindenki részesüljön a hitéből.

Az ezt a részt megelőző szöveg a nyelveken szólás és a prófétálás részletesebb megfontolásáról szól, és csak átvezet ebbe a versbe. És ha ennek a versnek a kijelentése minden összejövetelre vonatkozik, akkor szerintem különösen az istentiszteletre.

"Azért van, hogy mindenkinek legyen haszna a hitéből."

Más fordítások azt írják, hogy "épülésre", de ez a régies nyelvezet szerint ugyanaz.

Vajon a városi fesztiválozók, akik tanúi voltak az istentiszteletnek, van-e haszna a hitüknek, vagy ha még semmit sem tudnak a hitről: Közelebb került hozzájuk a hit?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. De az ember szeretné tudni.

A vállalatoknál nagy figyelmet fordítanak a siker mérésére. Amit teszünk, az meghozza a kívánt eredményeket? Az emberek meg akarják próbálni mérni ezt, hogy hatékonyabban tudjanak dolgozni. Ezzel elvileg nincs semmi baj.

A közösségben ez meglehetősen nehéz. A hatékonyság eszméje itt sem alapvetően rossz. Önnek költségei vannak azért, amit csinál, és ez nem lehet elvesztegetett szeretetmunka. De hogyan mérjük például egy prédikáció után, hogy a látogatók hitének mekkora a haszna?

Talán csinálhatnánk úgy, mint a barkácsáruházban, ahol néha van egy gombsor a kijáratnál, öt gomb, azt hiszem, a rossztól a jóig, amit smiley-k jelképeznek, a szomorútól a boldogságig. Valami ilyesmit elhelyezhetünk itt a kijáratnál, és amikor kimegyünk, csak egyszer kell megnyomni egy gombot. És a prédikátor, ma én lennék az, akkor kapná meg az eredményt, amikor mindenki megnyomta. Ez bizonyára izgalmas lenne.

Viccből egyszer kerestem az interneten egy ilyen gombsor után, de nem találtam semmit. A "gombsor" kifejezés valószínűleg nem helyes.

Az ilyen értékelési sávok természetesen meglehetősen kétélűek. Egyrészt az emberek gyakran nem gondolkodnak túl sokat rajta, csak valahogy, spontán érzés szerint lecsapnak rá. Csak nagyon nagyszámú ember esetében lehet még értelmes az eredmény.

Másfelől viszont nem kapsz pontos visszajelzést arról, hogy miért nem volt ma olyan nagy a nyereség a hited számára? Te is fejlődni akarsz, tanulni akarsz. És ez azt is jelenti, hogy néha rá kell jönnöd, hogy mások néha nem sokat tudnak kezdeni azokkal a nagyszerű gondolatokkal, amelyek a felkészülésed során születtek.

Nem hiszem, hogy itt bárki is szeretne egy ilyen értékelési sávot. Valami ilyesmi túl személytelen és valahogy túl kegyetlen is.

És nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a hatékonyság minden ésszerű megfontolása mellett Isten egyénileg is működik. Ha egy prédikáció nem szól az istentisztelet szinte minden résztvevőjéhez, de egy embernek életét megváltoztató módon segít, akkor a prédikációnak valószínűleg mégiscsak megvolt a célja.

Persze a másik oldalról is le lehet esni a lóról, és ha prédikátorként rájössz, hogy csak "huh" arcokba bámulsz, mondd magadnak, hogy ez sokat segít.

Ebben a prédikációban továbbra is szeretném megvizsgálni annak eredményét, amit teszünk, de egy dolgot szeretnék hangsúlyozni, mint betétet.

Nagyon szembetűnő a Zsoltárok 127:1; NL:

Ha az Úr nem építi a házat, hiábavaló az építők munkája. Ha az Úr nem védi meg a várost, hiába veszik körül őrökkel.

Az eredményekkel, hatékonysággal, módszertannal stb. kapcsolatos minden értelmes megfontolás során mindig ezen a talajon kell maradni, hogy az Úr Jézus Krisztusnak kell működnie. Ha nem bízunk benne és nem hallgatunk rá, még a legjobb megfontolásoknak sincs értelme.

Ezt soha nem szabad elfelejteni.

Részvételi egyház

Térjünk vissza a korábbi vershez (1Korinthus 14:26; NGÜ):

Mit jelent mindez a ti összejöveteleitekre nézve, testvéreim? Mindenki szabadon hozzájárulhat valamivel - egy énekkel, egy tanítással vagy egy üzenettel, amelyet Isten kinyilatkoztatott neki, vagy egy imával az Isten által adott nyelven, vagy annak érthető szavakkal való tolmácsolásával. De mindenkinek azon kell aggódnia, hogy mindenki részesüljön a hitéből.
Mindenki szabadon hozzájárulhat. Más fordítások kicsit hitelesebben fogalmaznak:

"Amikor összejövünk, mindenki hozzá tud tenni valamit".

Ne aggódj, nem fogok a rádiós mikrofonnal végigmenni a sorok között.

A szövegben van valami magától értetődő, hogy mindenkinek, aki hisz Jézusban, van mit adnia. Mindenki fontos. Nem mindenkinek kell beszédet tartania. Vannak, akik nagyon vonakodnak csoportok előtt beszélni, ezt én is megértem. És vannak olyan dolgok, amelyeket Jézussal együtt éltél át, nagyon személyesek, és csak védett környezetben szeretnéd megosztani őket. Ez is világos.

Az itt felsorolt példák azonban bizonyos változatosságot mutatnak: ének, tanítás, prófétai üzenet, nyelvi beszéd fordítással, mind azzal a céllal, hogy a többieknek hasznuk legyen a hitükből.

Nem hiszem, hogy ez a lista teljes. Ez lehet egy jelenet is, talán egy tánc, egy vers, egy festett kép, egy élmény, egy egyszerű vallomás, talán több is eszedbe juthat, ha belegondolsz. Lehet, hogy valakit megérint egy téma, és elgondolkodik rajta, és továbbadja az egyik prédikátornak, aki aztán egy prédikációban kifejti azt mindenki javára. Nem mindenkinek kell beszédet mondania, és nem mindenkinek kell elöl állnia, ha nem akar.

Talán valaki megakadt egy olyan bibliai szöveggel, amellyel nem tud megbarátkozni, amelyet talán még ellentmondásosnak is talál más szövegekkel, vagy ellentmond annak, amit az életében felismert. És mivel nem rendelkezünk a Biblia mindenre kiterjedő megértésével, mindig találunk majd olyan szövegeket, amelyeket nem tudunk besorolni, mert ismereteink csak töredékesek. Osszuk meg ezt egymással. Talán együtt találunk magyarázatot, talán csak megosztjuk a szöveggel való konfliktust, és várjuk, hogy mindezekre Jézusban, az örökkévalóságban kapjunk választ.

De, és ez különösen fontos: Mindig arról kell szólnia, hogy mindenki nyerjen a hitével. Ez lehet az indíték. Nem kell tökéletesnek lennie, de a hozzáállásnak megfelelőnek kell lennie. Ideális esetben kedveljük egymást és élvezzük a közösséget, és már csak ezért is azt szeretnénk, hogy a másik embernek legyen nyereség a hite.

Ezért, amikor hozzászólsz, próbáld meg magad a hallgatók helyébe képzelni, hogy ne csak úgy kirohanj a saját dolgaiddal, függetlenül attól, hogy a többiek mit gondolnak róla.

A vers után egy rövid bekezdés következik a prófétai beszédről, ami elég jól illik ide (1Kor 14:30-32; NGÜ):

30 És ha valaki prófétai üzenet hirdetése közben kinyilatkoztat valamit Isten annak, aki ott ül és hallgatja, annak, aki beszél, be kell fejeznie a hozzászólását, hogy az illető is elmondhassa a mondanivalóját. 31 Így, anélkül, hogy egyszerre többen beszélnének, mindenkinek lehetősége van megosztani egy prófétai üzenetet, így aztán mindenki tanul valamit, és mindenki bátorítást kap. 32 A próféták ugyanis nem kényszerülnek arra, hogy beszéljenek, amikor prófétai üzenetet kapnak.
Nekem ez egy kicsit úgy hangzik, mint a "Légy rövid!". A hosszú, hosszadalmas beszédeket itt-ott fárasztónak élik meg. Ez csökkentheti a hit nyereségét. És az ember nem kényszerül arra, hogy beszéljen. De hogyan ültessük át ezt most a gyakorlatba, ezt a részvételi gyülekezetet? Erre még nincs válaszom, de ennek nyomás nélkül kell történnie, tehát nem abban az értelemben, hogy "most ezen a héten valamit meg kell tapasztalnom, hogy hozzájárulhassak!".

Mozgassátok ezt imában, és mindenekelőtt vigyétek magatokkal, hogy mindannyiunknak van valami, amit Jézus által adhatunk, ami hasznára lehet valaki más hitének. Mindenki fontos.

Vetés és aratás

Maradunk az eredményeknél.

Hogyan jutunk egyáltalán valamire, amit továbbadhatunk?

Amikor Jézussal élünk, természetes módon végigjárjuk az ő életiskoláját. Imádság és bibliaolvasás által tanulunk tőle, és megoszthatjuk és továbbadhatjuk tapasztalatainkat.

Vagy dolgozunk valamin. Megtanulunk egy dalt, ami segít nekünk, gondolatokat dolgozunk fel, dolgozunk a gyülekezetben, mert ez fontos számunkra. És ebből születik valami.

Kicsit olyan ez, mint a vetés és az aratás.

Valójában a növény magától nő, de a mag elültetésével elindítjuk, és a növekedés elősegítése érdekében dolgozunk rajta, trágyázzuk, lazítjuk a talajt, és bármi mást is kell tennünk.

A keresztény életet azonban nem lehet csak az eredmények szempontjából szemlélni. Nem csak azért olvassuk a Bibliát, hogy tanuljunk valamit, vagy azért imádkozunk, hogy kapjunk valamit, hanem közösséget akarunk Jézus Krisztussal.

A Jézusba vetett hit nem egy eredményvallás, hanem személyes kapcsolat Istennel.

A prédikációban továbbra is foglalkozni akarok az "eredmény" kérdésével, de ennek csak akkor van értelme, ha megvan a Jézussal való kapcsolat, ha tőle kapod a bűneid bocsánatát, és ezáltal békességed van Istennel.

De ahol másokért imádkozol, esetleg megosztasz valamit, továbbadsz valamit, vagy valamilyen módon a gyülekezetben dolgozol, ott a vetés és aratás elve máris illeszkedni látszik.

És amikor a vetésre és az aratásra gondolok, mindig a Zsoltárok 126:5,6; NL:

5 Aki könnyekkel vet, örömmel fog aratni. 6 Sírva mennek ki és szórják el magvaikat; örvendezve térnek vissza, mikor learatják az aratást.

Annak, hogy ezek a versek mindig eszembe jutnak, egyáltalán nincs mélyebb jelentése. Több mint 30 évvel ezelőtt egyszer énekeltem egy Scheideweg-projekt kórusában, és ott volt egy ének, amely pontosan ezt a két versszakot zenésítette meg, és nagyon tetszett.

De vajon a vetésnek feltétlenül fájdalommal és szenvedéssel kell járnia ahhoz, hogy az aratás jó legyen? Régebben a mi köreinkben is az volt a vélemény, hogy minden, ami szórakoztató, az tilos, és csak az igazán kellemetlen tevékenységek vannak az Úrtól, tehát a tisztaságra vagyunk csiszolva.

A zsoltár Izrael visszatéréséről szólt a kiűzetés után, és én a könnyeket a kiűzetéssel, az örömöt pedig a visszatéréssel hoznám összefüggésbe.

De azért gondolkodjunk el rajta: Mennyire kell fájdalmasnak lennie a vetésnek ahhoz, hogy az embernek oka legyen örülni az aratásnak? Vagy a vetés is lehet szórakoztató?

A szórakozás olyan kétélű dolog lehet. Ha csak azt teszed, amit akarsz, akkor az életed, minden kapcsolatod és minden közösséged kudarcot vall. Akkor nem csinálsz adóbevallást, nem takarítod ki a konyhát főzés után, nem beszélgetsz a gyerekeid tanáraival stb. Szerintem elég olyan dolog jut eszedbe, amit nem szívesen csinálsz, de mégis megteszed. A puszta szórakozás társadalma szörnyű és bukásra van ítélve.

De úgy gondolom, hogy gyakran valóban jól érezheted magad azokban a tevékenységekben, amelyekhez megfelelő adottságaid és tehetséged van.

Talán hallottad már a mondást:

Találj olyan munkát, amit élvezel, és soha életedben nem kell majd egy napot sem dolgoznod
.

Ez persze erősen leegyszerűsített, de van benne igazság.

Azt hiszem, ha valaki állandóan a munkája terhére panaszkodik, akkor talán rossz munkát végez. Természetesen ez ugyanúgy vonatkozik a közösségben végzett munkára is. És azt is gondolom, hogy akkor a munka eredményei nem olyan jók.

Mint mondtam, nem akarok tiszta szórakoztató kultúráról beszélni. A felnőtté válás része, hogy szükség esetén itt-ott kellemetlen feladatokat is vállalunk. De ha a mindennapi létezés csak kellemetlen dolgokból áll, akkor valami rohadt.

Talán újra kellene aktiválni az ajándékteszteket a gyülekezetben, mint egy lehetséges magot, hogy az egyes ember találjon magának megfelelő feladatot, amivel azonosulni tud, amiben általában örömét leli, és amiben van valami haszna, vagyis, hogy újra felvegyük a zsoltárból vett képet: Örömökkel teli aratás.

Több ilyen mondás is van, mint az, hogy a munkát élvezni kell.

Egyszer hallottam egy mondást keresztény kontextusból:

Szeresd Istent és felebarátodat teljes szívedből, és tedd, amit akarsz
.

Persze ez is egy kicsit leegyszerűsített, de van benne egy mélyebb igazság is. Ha a hozzáállásunkat valóban az alakítja, hogy teljes szívünkből szeretjük Istent és felebarátunkat, akkor az akaratunk is a helyes dolgot akarja. Az ilyen hozzáállás természetesen inkább ajándék, vagy az ember a fejlődés értelmében úton van hozzá, minthogy tudatosan elhatározza: "Holnaptól kezdve így fogok élni".

Itt is találunk vetést és aratást. A mag az az új hozzáállás, amelyet a kezdet vagy a Jézus Krisztussal való új találkozás által kaphatunk, az aratás pedig az akaratunk, a gondolataink és a tetteink.

Összefoglaló

Arra a következtetésre jutottam:.